A cantucci illata az első ami áthatol a malter és a lakk maró szagán. A konyhában landoló gyerekzsivaj elcsúszik a kövön és a frissen festett szekrény díszes kilincsébe kapaszkodik. A lábát előre nyújtja és ráül a pörkölt mandula illatsávjára, végül kiröppen az ablakon. Tojás roppan, liszt puffan, tepsi csattan, kézzel, csempékre rajzolt történetek ugrálnak és majdnem tökéletes lesz minden. Egyetlen pillanatra.
Átszúrt szívek és vízköpők feleselnek sárga alapon, kékkel, szürkével és földszín vörössel pingálva. Hercegekről, Bella Donnákról és lassan csepegtetett mérgekről mesélnek. Ijedtemben imádkoznék és vinnék virágot a kapumtól balra pompázó Mária kegyhely lábához, de az igazság az, hogy öt utcát kéne sétálnom, hogy kiszabadítsam a rácsok közé parancsolt szentet. Ebben az utcában nem állnak szentek a kapuban, csak megvadult kutyák ugatják a a Holdat, istentelenül.
Mária öt utcányira, fák között, rácsos szikla odúból próbálja áldani a környék lakóit. Beszéltem vele többször, kért, de hiába, papok kezéből nem sikerült mentenem. A plébános minden Mária bezárásával kapcsolatos aggodalmamra azt válaszolta, gyónjak meg.
Gyónok én, bele a tésztába naponta százszor, mert Isten szereti a süteményt, de ezt nem mertem elárulni neki mert jegyet adott volna a saját sötétségébe. Mária végül maradt bezárva és ma nem szaladok hozzá, virágot nem viszek, nem suttogok, inkább csendben hívom, hátha megáll a százéves kapum előtt és csillogó kék ruhában letelepszik a bejárattól balra.
A kertem hátsó felében titkos ajtók nyílnak, jelölt téglák virítják a múltat porba tekeredve. A régi kemence és a fa gerendák hagyják, hogy kihallgassam a titkaik ha éppen nem nóta szól abból a virágos kis házból a kerítés mögött. Van kút is, rejtve, vize álmomban tiszta , varangy ült a tetején, csókot kérve. Minden fűszál, fa, és kacat okot ad a reményre, reménykedve a jobb jövőben. A csap cseppentve dalol, a füge érik, gyerek fut ki és be, kutya ugat, macska alszik, illat repül. Írógép kattan. Történetek zajonganak az előszobában.
Toszkán sütemény sül a külvárosban. Fejben Francesco kiállt át a szomszédból a Józsi helyett. Fejben olajliget van az ablakom előtt. Mária a kapumtól balra lakik, és az első itt töltött éjszakám viharától nevetve ment. Van szerelem. Terített asztal. Harag nélkül, forró levest befogadó virágos tányérok. Kapuk amik befelé fogadnak és kifelé engednek.
Becsukom a szemem.
Cantucci. Egy szem tavalyi meggy a fán. Öt régi üveg. Kerekes kút, rejtett. Írógép hangja.
Napok, órák, percek.
A kapu százéves fáradsággal nyög fel az éjszaka közepén.
Nem kell kinyitnom a szemem.
Látom amint Mária kék ruhában beköszön a párás ablakomon és leüti az mai utolsó betűt az írógépemen.
Az én külvárosi Toszkánámban.
