Csak egyszer csókolt meg.
De akkor örökre.
Abban a pillanatban a hangok más felé görbültek a kottában.
A dróton ülő madarak csőrükkel ütöttek új szimfóniát az Égre.
Pilláim mögött Fény jött a Sötétre.
Az éjszaka átlépte a határait.
A nappal dalolni kezdett.
A hangok beletekeredtek a fákba és a Világ összes zenéje az ágak végére ült.
Az Élet fekete vonalról dobta mélybe a Halált.
Minden létező követni kezdte a Csók szimfóniát.
A dallamok más felé görbültek a kottában.
A madarak drótból fontak glóriát az Égnek.
A kétség megfeszítettet.
Az utcára zene potyogott a felhőkből.
A várost betakarta.
Abban a pillanatban Sorsunk más felé görbült a kottában.
Csak egyszer csókolt meg.
De akkor örökre.
