Könnyen felkapja elegánsan megemeli, majd egy apró tölcsérbe hajítja. A színe közben sárgából pirosra vált a szemem láttára. A kis levél tökéletesen átadja magát a szélnek, belefekszik a tenyerébe egy pillanatra sem hallom az ellenkezését. Bal szemével a jeges párán átvillanó Napra kacsint. A jég még csak cicázik az ereszen csimpaszkodó vízcseppekkel, hideg újját érinti az arcukhoz azok meg félelmükben elengedik az eresz szélét és a földre zuhannak. Az imént felkapott és össze-vissza kevert leveleim karjukat kinyújtva menekítik őket. A sorsuk elől.
Nagy pöttyös bögrével a kezemben, fahéjas tea illatába tetőtől-talpig beburkolva álmosan figyelem, minden érzékem kitárva hallgatom most utoljára a kertem sors szimfóniáját a nagy ablakon keresztül. Valami egészen természetes de mégis emberi aggyal felfoghatatlan csak érezhető rendszert követ ez az egész. Születés, halál, születés.
Miközben ezt gondolom az a megfejthetetlen forró érzés futkározik a hasamban az ami a leheletemet is forróvá teszi, az ami kicsi lány korom óta bekapcsol bennem ha próbálok valamit nem a szívemmel megérteni. Mint egy figyelmeztetés képpen egyszerűen csak kiránt az emberi mivoltomból és a gondolhatón túlra repít.
A kertben a levelek még mindig táncolnak a széllel ki tudja merre tartanak. Merre tartok? Kérdezem belesúgva a fahéj illatába. Már rég tudom, hogy nem csak sodródom, hogy a belső érzéseim rég nem állnak ellent a megtapasztalásnak és, hogy a jó és a rossz csak az emberi törvények szerint olyan fehér és fekete. Nem az Ég törvényei szerint. Egy rövid lélegzetnyi időre becsukom a szemem. Látom, hogy nem tudom nem a sorsom követni, hogy pontosan érzem az utat és, hogy bár annyiszor sértem fel a térdem és a lelkem, annyiszor bántok másokat, mégsem tudom megváltoztatni ezt a teste belüli repülést. A repülést mely tudom valami hatalmas és tökéletes rendszer ritmusát követi.
A Sors törvénye. Hisszük és nem hisszük, mióta csak létezünk. Mi ez? Felelősséget nem vállaló önátadás egy rajtunk kívül álló felsőbbrendű hatalomnak? Vagy egyszerű eggyé olvadás? Látható vagy láthatatlan? Tudatos, vagy tudattalan? Micsoda színpompás játék, akár csak a levelek a kertemben, ahogy a levegőt festik a szél szeretőjeként egész könnyedén. Áldozatok vagyunk? Vagy teremtők? Kiszolgáltatott szenvedői bűneinknek? Vagy tanulók, kik néha elbuknak az adok-kapok játékban?
Nem tehetem, hogy ne higgyek a Sorsban. Abban a Sorsban mit tudom én írtam valamikor magamnak egy nagy könyvbe. Én írtam minden sorát. Én választottam társaimat és ők engem. Egymást keressük, bántjuk és szeretjük. Adunk és kapunk és ha egymás lelkét cibáljuk, cibáljuk önmagunkét. Nem rajtunk kívül álló hatalom rendelkezett. Mi voltunk kik tudtuk mit akarunk tapasztalni, hogy végül ha mindent végigjártunk megértsük nincs más, nem lehet más, csak a szeretet. Kanyargós utak vezetnek Sorsunk útján. De tudnunk vagy legalább éreznünk kell a felelősség a miénk. Mindent kitaláltunk egykor, kitaláltuk kit bántunk és kinek hagyjunk, hogy bántson. A kérdés csak egy dolog: Gyűlöljük e Sorsunk azon szereplőit, eseményeit kikkel mi magunk kötöttünk szent egyességet életeink során.? Vagy képesek vagyunk megérteni őket kik lényükkel tanítanak sokszor tudatlanul, sokszor a legmélyebb kétségbeesésbe taszítva minket. Megértjük és elfogadjuk-e valaha mi választottuk tapasztalásainkat és hálát tudunk-e adni mindazoknak kik így vagy úgy segítettek minket utunkon. Elfogadjuk-e nincs jó vagy rossz, csak hitek, mik akadályoznak a megértésben.
Mi itt mind segítjük egymást, mindenkit önmaga felé. Valós lénye felé. Az egyetlen igazság felé ahol már nincs félelem, ítélkezés, mert értjük mi miért történt. Egy dolog miatt történt, hogy kiegyenlítődjön mindaz mit a tapasztalásaink hevében elkövettünk vagy elkövettek ellenünk. Nem áldozatok vagyunk, nem gonosztevők, csak a nagy jövés és menés közben így vagy úgy segítjük egymást végső céljaink felé. Ez a cél a szeretet szent minősége. Az egyetlen valós energia. A többi csak álom. A mi mesénk.
A Sors sodor. Mi lejárt mi már nem kell azt a szél felkapja, életemből könnyen kicsavarja és viszi. Pöttyös bögrével a kezemben mégis könnyes szemmel állok meztelenül a kertem halott virágai előtt majdnem vigyázzban. Azok meg csak kacagnak, pörögnek, forognak, pirosan, majd sárgán a gondolataim előtt.
Elheverek a nagy kanapén. Olyan régóta úton vagyok. Már nem tudatlanul megyek. Tudom. Mindennek helye van. Ebben a végtelen hosszú lélekéletben és ebben a rövidke emberiben.
Hálát adok mindennek és mindenkinek. Tudom, hogy helyetek van, volt és lesz utazásaim során.
Jó szelet kívánok mindenkinek.
Sors kuglóf fűszerekkel
Hozzávalók
-25 dkg liszt
-10 dkg cukor
-20 dkg olvasztott csoki
-egy tk. sütőpor
-1,5 dl olaj
-3 db tojás
-fahéj, szegfűszeg, kis tonkabab, kardamon
- pár csepp rózsavíz
A tojásokat felverem, a cukorral és olajjal kikeverem, a lisztet a sütőporral hozzászitálom. Az olvasztott csokit is belekeverem és hozzáadom a fűszereket és rózsavizet. A formát kivajazom és a tésztát 170 fokon 15 percig sütöm, majd még kb. húsz percig. A tetejét ha kihűlt csokival bekenem és kandírozott rózsával díszítem.
.
