Last Night I Heard Everything in Slow Motion by Oliver Tank
Soha nem felejtem el azt a hozzászólást amit az egyik olvasómtól kaptam, ha jól emlékszem a : A fa, a szél és a nő című írásomra. Azt írta imádja, hogy nem Barbi irodalmat írok és hatok az írásaimmal. A lélekre. Azóta ez a "valaki" a barátom lett. És sokan mások, kik el akarták mondani nekem és el is mondták, fontos nekik amit csinálok.
Nem fogok csajos blog versenyeken nyerni. Már tudom. Nem fogok ruhákról, sminkekről, hogy legyünk szexicicák az ágyban témákról írni. Nem fogok férfiakat becsmérelni és azt sem fogom javasolni, hogy csábítsunk el és vonjunk mágikus hatalmunk alá családapákat. Nem lesznek sem karriertanácsok, sem eladható ízek és érzelmek. Nem fogom megmondani, mi az okosság. Mert nem tudom.
Ez az egész itt a tapasztalásról szól és a bátorságról. Önmagunk megismeréséről és azoknak az érzelmeknek a megéléséről amiket oly szívesen elrejtenénk, mert fájdalmas a szembesülés. Nevezhetnénk itt a Földön az életet, túlélő tábornak. De nem tudok hinni abban, hogy az, bár kétségtelen, hogy minden erőnket igénybe veszi, hogy helyt álljunk. Nem akarom elrejteni, hogy ez nehéz. De beszélni szeretnék nektek az utak és a megélések sokszínűségéről. Arról, hogy a tragédiáink és a fájdalmaink reményt és lehetőséget adnak. Minden híreszteléssel ellentétbe. Reményt adnak arra, hogy felfedezzük önmagunk, az elfogadás a megértés és az együttérzés segítségével. Igen, a fájdalmak, a tragédiák a könnyek elrejtet világaiban kutatok. A lelkek világába. A csodáitok világában. Mert hiszem, hogy azok vagytok. Hiszem, hogy nincs az a hiba, tévedés, félelemből elkövetett bűn ami mögött ne lennétek csodák. Nekem csoda amit kapok. Csoda, hogy olvastok és olyan sokat tanulhatok, rajtatok és a történeteken keresztül, magamról. Hiszem, hogy az emberi szenvedés nem szégyen, hanem lehetőség, mindannyiunknak. És hiszem, hogy akkor lehet igazán nevetni, örülni egymásnak, ha megéltünk és kitettünk magunkból mindent, mi fájdalmat okozott, nekünk és másoknak.
Nem leszek soha Bloggerina. Nem tudok az lenni. Ez jól is van így. Nem az az én utam.
Továbbra is megszállottan kutatom a lelkeket és önmagamat. Ez a dolgom. Tudom.
Köszönöm, hogy vagytok. Ennél nem kaphattam volna többet. Ez több mint elég.