Maria Andaluzia Meta mindent látott csukott szemmel is. Puha macskaléptekkel járt a szobákban és a szívekben. Látta a szagokban a színeket, a formákban az elmúlást, s az érzékekben a gyötrelmet. Látta, hogy a hús sikkant a fazékban, s a zöldségek keservesen kiáltanak levegő után. Látta, hogy minden szoknyalibbenés cinkosa az unalomnak, s nevető szemek mögött könnytavak ülnek. Utca porában nyomon követett minden elsietett léptet, hátrahagyott kívánságot.
Azon a délutánon, mikor a platánfa alatt elnyújtózott, s ránevetett a Nap mögül a Hold, becsukta a szemét, a sötétségtől várva enyhülést. Minden levegőt kiszorítva tüdejéből, haját ujja köré csavarva megérezte, hogy hiába a fuldoklás, hiába minden könnyű furfangos ruha, hiába e sudár termet, hiába bújik be minden kulcslyukon s tudja zárt ajtók mögött a függöny vonalát, könnyű porfátyolt a szekrények ajtaján. A város harangjai, kínjai és vágyai zavaros szimfóniát játszanak szívében, mint egy ócska zongorán.
S megindult. Útja nem volt nehéz, s a nyugalom országa nem volt olyan szép. A bölcs kövér volt, és a szeme sem kék, csak fekete. Keze durva, szaga pézsma, palástja elnyűtt, mosolya erőltetett. A harmónia kútja zavaros, tükörképe öreg.
És Maria Andaluzia Meta, ki macskaléptekkel járt a szobákban s a szívekben, nem kért mást csak egy tőrt. Szemét az utca kövére dobta, s az csak gurult lefelé a dombról, gyermekek kedvére üveggolyóként. És Ő, ki puha macskaléptekkel járt a szobákban és a szívekben, néha meglibbenti a függönyt mikor a Nap mögül kinevet a Hold.
***
Maria Andaluzia Meta mindent hallott. Két kezét ékszerként fülén tartva nem hagyott nyomot az utca porában. Hallotta a dallamban a kínt, a némaságban a sikolyt, tócsákban vízesések zúgását, s a lépésekben koppanó magányt. Hallotta az élő fa könyörgését, mikor balták jártak testén őrült keringőt. Csecsemők sírása mögül meghallotta a fohászt az örök gyermeklét után.
Azon a hajnalon, mikor felgördült a függöny nappal és éj között, lélegzetét párna alá rejtve, puha súlytól várva enyhülést, térdét mellkasához szorítva megérezte, hogy hiába minden szó, minden megrágott s lenyelt gondolat. Hiába bújik be megtört lelkekbe s tudja ajkával a repedéseket a szív falán, és simogat hangjával bánathegyeket. A város szíve egyszerre dobban mellkasában, mint koporsóra dobott föld.
És megindult. Útja nem volt nehéz, a csönd országa nem volt olyan szép. A kapu őrzője mocskos volt, dárdája ferde, szeme zavaros, és szakálla sem ősz, csak fekete. A hallgatás kútja visszhangos, mocsárként kavargott benne minden valaha elhangzott kiáltás. És Maria Andaluzia Meta, nem kért mást, csak egy tőrt. Fülét az utca kövére dobta kutyák kedvére. S ő, aki két kezét ékszerként fülén tartva nem hagyott nyomot az utca porában, néha kagylókból beszél hozzád, mikor felgördül a függöny nappal és éj között.
***
Maria Andaluzia Meta mindig szólt.
Karján ringatott pólyába bújtatott céltalan szavakat.
Hajnalban, mikor a szelíd függönyöket orkánként tépi a szél.
Megindult.
Útja nem volt nehéz.
A megértés nem volt olyan szép.
Nem kért mást csak egy tőrt.
A szívek abc-jét utca kövére dobta.
Emberek üres kedvére.
Néha szavak nélkül beszél hozzád.
Mikor a szelíd függönyöket orkánként tépi a szél.
Ne úgy hallj! Ne úgy láss! Ne úgy szólj!
Vigyázz! A kintről jövő hangok élesebbek, mint a bentről jövők!
Egyszerű almás sütemény
Hozzávalók:
Fagyasztott leveles tészta (tudom, hogy szentségtörés, de nem volt kedvem...)
5 nagy szem alma reszelve
5 evőkanál nádcukor
5 dkg apróra vágott dió
pár szem egész dió a díszítéshez
1 teáskanál fahéj
pár csipet szegfűbors
3 csepp narancsolaj esszencia (Culinarisban kapható)
1 lime leve és reszelt héja
1 tojássárgája
5 dkg apró szemű zabpehely
Az almát lereszelem. A cukorral, fahéjjal, szegfűborssal, narancsolajjal, lime levével és reszelt héjával ízesítem és félreteszem. Fél óra múlva kezemmel kinyomkodom belőle a kiengedett levet és leöntöm róla. Hozzákeverem az apróra vágott diót.
A tésztalapokat hat darab egyforma négyzet alakra vágom. A kis négyzetekbe középre zabpelyhet szórok, majd a zabpehelyre rákupacozok :) egy evőkanálnyi almát. A tészta négy sarkát összefogom, az almára hajtom és középen, ahol összeérnek, megcsavarom, hogy az almát teljesen befedjék. A tészta közepére egy nagyobb szem dióbelet teszek és megkenem az egész tésztát tojássárgájával, majd egy teáskanálnyi nádcukorral meghintem. Minden tésztácskával ugyanezt csinálom.
Forró sütőben 160 fokon 15-20 perc alatt pirosra sütöm őket.
És kész...
