HTML

Meggy és jazz

Csak szenvedélyesen tudok. Rendszeresen nem. Egyik nap igen. A másikon nem. Mániás vagyok. Ez ilyen. Nevetek. Sírok. Szeretek. És belefőzök mindent a levesbe. Zene nélkül nem megy. Semmi sem. Ezért íz és zene. Valahogy így!

Friss topikok

  • Barna Berni: @Antóka: Köszönöm! :) (2016.01.26. 11:15) Ezernyi
  • Barna Berni: @sYsguard: igazàn köszönöm! :) (2014.04.03. 12:22) Van másik?
  • Barna Berni: @trainmodeller: picit pihennem kell , de nem hagyom abba az írást! (2013.04.15. 09:29) ZÁRVA.
  • Angel.Lilith: Azt az én nagyobbik lányom is mondta egyszer, hogy miért nem vagy olyan, mint a többi anyuka, aztá... (2012.03.14. 15:41) Ígérem, megjavulok!
  • Barna Berni: @Istone: nagyon szép ez a zene...:) (2011.06.01. 22:05) Az Ördög

Linkblog

Íz és hang

2011.12.14. 20:50 Barna Berni

Interjú

 

 

 

Meggy és Jazz
Wolner Annamária

 

Beszélgetés Doffek Bernivel blogról, sütiről, alkotásról.
 

Amikor először „tévedtem” az oldalára, éreztem, ez nem egyszerű blog. Valami titkos kapcsolatot sejtettem az érzelmek és a süteményei között. Ott is ragadtam, mert egy furcsa erő nem akart elengedni. Meg akartam ismerni őt. Azt mondta, nem adott még soha a bloggal és az írásokkal kapcsolatban senkinek interjút. Én leszek az első. Ettől csak még érdekesebb lett a számomra. Vajon mi a titka, erről kérdeztem Doffek Bernit, a Meggy és Jazz megálmodóját.

Egy belvárosi fodrász-szalonban találkozunk. Nem szokványos helyszín egy interjúra, mégis tetszik. Egy határozott, öntudatos nő ül velem szemben, hosszú fekete haja sorsát most mégis inkább ráhagyja a fodrászra. Egyfajta kettősséget érzek benne: határozottság mellett egy kis bizonytalanságot, erősség mellett gyengeséget. Később a Mai Manó Ház kávézójában folytatjuk a beszélgetést. – Ez a túrótorta meggyel nagyon finom – mondom.
Ő elmosolyodik. – Én sütöttem!



Átadás és elengedés

Fontos számodra az önkifejezés?

Mindig is kreatív voltam, teli művészettel, szabadsággal, alkotni vágyással. Nem jellemző rám a mozdulatlanság. Épp ellenkezőleg: azt szeretem, ha benne vagyok az áramlásban, ha létrehozok valamit.

Gyakran feszegeted a saját határaidat?

Igen! De szeretek időben kiszállni, akkor, amikor a dolgok még virágzanak és nem indultak rothadásnak. Mert az alkotás egy nagyon termékeny állapot, ami szembesít a pillanattal. És ami érdekes: amikor valamiben nagyon jó vagyok, akkor hagyom abba. Az út érdekel, mert a megérkezés pillanatnyi öröm, nem olyan fontos.

A Nemzeti Színi Akadémián tanultál, majd mozgásművészettel kezdtél foglalkozni. Mesélnél ezekről az évekről?

A testem használata a táncon keresztül fejeződött ki leginkább számomra. Így talált rám Malgot István, a mesterem, akitől mindent megtanultam, ami a színpadi léthez és az élethez szükséges: a testemet használni, színpadot építeni, ruhát varrni. Kemény kiképzést kaptam, és azt, hogy ne kössek kompromisszumot. Az életünket kérte a színházért, és mi adtuk.

Aztán vége lett!

Kirepültem. A saját utamra léptem és táncoltam, rendeztem, saját társulatom és darabjaim lettek. Boldog, termékeny, de nagyon nehéz időszak volt. Majd saját cégem lett, kreatív rendezvényeken egyedi performanszokat, és egyéb őrületeket csináltam. Nagyon sikeres időszak volt.

Ennek az időszaknak is búcsút intettél.

Őrült, művészévek voltak, de egyszerre volt bennem a megszelídíthetetlen művész, aki nő is egyben. Más irányt vett az életem. Elmentem, és szültem egy gyönyörű kislányt. Átadtam magam egy másfajta tapasztalásnak. Pihenni akartam, mert előtte néhány évvel történt a családomban egy szomorú esemény, ami nagyon mély hatással volt rám, s minden erőmet mozgósítanom kellet, hogy szívvel részt tudjak venni benne. Félretéve önmagamat. Hatalmas tanítást kaptam a szeretetről. Sokszor azt hiszem, mindez azért volt, hogy megtanuljak igazán szeretni. Birtoklási vágy nélkül.



Meggy és Jazz

És akkor jött az írás?

Az írás mindig is jelen volt az életemben. Úgy érzem, a szereplők, a történetek mind egy-egy részei a lelkemnek. Van, hogy megírom őket, s van, úgy is, hogy épp csak megélem, anélkül, hogy papírra vetném. Volt, hogy színpadra vagy filmre adaptáltam a meséimet. Amikor a lányom, Blanka megszületett, csak ő volt a fontos. Nem táncoltam, nem írtam. Mintegy téli álom volt ez, egyfajta alvó állapot. Feldolgozás, éber álomban.

Amiből egyszer csak felébredtél, és lett a Meggy és Jazz?

Nagyon fáztam, emlékszem, és sütire vágytam. Ezért sütni kezdtem. Az első sütemény meggyes pite volt, míg készült, írtam, és jazz zene szólt. Potyogtak sűrűn a könnyeim, bele a tésztába. Talán valamiféle feloldozás volt ez a megélt fájdalmak alól. Teli volt minden érzéssel. Jött a történet, hozzá elképzeltem a süteményt, és az érzésekhez, amik épp abban a pillanatban bennem lobogtak, igazodtak az ízek. Akkor kitaláltam a blogot, vagy inkább megkaptam, egyben rátaláltam önmagamra is. Ráláttam saját magamra, a stílusomra, s egyszer csak nem féltem már, hogy elveszítem. Nem volt ez sem tudatos, csak ösztönös. Nem voltam akkoriban túl jól, átalakultak bennem a dolgok az érzelmek, a hitek



Érzéseket az ízekkel

Történeteket írsz, süteményeket sütsz, új ízekkel kísérletezgetsz. Mi zajlik ilyenkor benned?

Amikor írok, teljes mértékben benne vagyok az egészben. Amikor sütök, úgyszintén. Egyszer olvastam egy könyvet, amiben a főhősnő szerelmi bánattól vagy örömtől hullajtott könnyeit belesütötte az esküvői tortába. Akik megkóstolták, zokogtak. Ezért vagy azért. El is hiszem. Minden érzésem benne kavarog az ételekben, amiket főzök. Ha túlcsordulnak, akkor a leves is kifut. Amikor üres vagyok, üres az asztal. Ha kétszer ugyanazt az ételt készítem el, akkor is mindig más, mert hát ki tudja mi történt aznap bennem.

Érzéseket társítasz ízekkel?

Pontosan ez történik. Az érzelmeim így kerülnek bele, s adom át magam és talán a tapasztalataimat az olvasóimnak.

További terveid? Szeretnéd viszontlátni az írásaidat esetleg egy könyvben?

Igen, így álmodtam meg az írásaimat, a sütikkel együtt. Már nincs messze a kiadás, érzem. Látom a sütizőt is, látom az emberek lelkét, s miközben kutatok, mindent részekre szedek, végül minden transzformálódik írásban, süteményben. Néha sétálok, néha szaladok. Nem hiszem, hogy valaha meg fogok állni.

Gyorsan fejezi be az utolsó mondatot, és mocorogni kezd. Érzem belőle a sürgetést, hogy már nagyon menne. Hagyom. Nézek utána az ablakból, és már nem kívánom őt megfejteni, mint egy rejtvényt. Amit szeretett volna magából adni, azt megmutatta, odaadta. A többi maradjon az övé.

A képeken (1) Doffek Berni és az ő alkotásai (2,3) láthatók.

 A portré Altnőder Emese munkája.

 

( Az interjú a www.baratno.com oldalon jelent meg.)

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://meggyesjazz.blog.hu/api/trackback/id/tr993463993

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása