Akkor kezdem az elején. Ma reggel elmentem a piacra. A tegnap esti furcsa szél úgy kicsinált, hogy kosárral a kezemben kóvályogtam a paradicsomok és káposzták között. A végső döfést a hentespultból rám kacsintó csirke adta, aki a szemembe nézett és gyilkosnak nevezett. Még a csőre is mozgott. Fújj!! Miután csendben elmormoltam érte egy fohászt és megint megfogadtam, hogy nem eszem soha többé semmit, ami mozog, kicsit szédelegve eltipegtem a megnyugtató zöldséges pulthoz, titkon remélve,hogy a répák nem róják fel egyik bűnömet sem. Mert most nem bírnék többet, az biztos.

Napszemüveg mögül kikandikálás, lassan, félve, csak jót remélve. Nem beszélt hozzám egyik zöldség sem! Megnyugodtam. Megint azon elmélkedtem, hogy tulajdonképpen csak a süteményeket szeretem és egyáltalán nem érdekel, hogy komplett menüket ígértem az olvasóimnak. Süti lesz már megint, lehet, hogy mindig. Örökkön örökké. Miután lelki szemeim előtt láttam az egész sütibirodalmamat és magamat csincsi ruhában, mindenféle krémes cuccokkal a kezemben, lélegzet-visszafojtva várva azt a pillanatot, amikor először beleharapnak a süteményembe és az arcukat figyelve, rajtam végigfut valami megmagyarázhatatlan kéj, arra lettem figyelmes, hogy beleharapok az alsó ajkamba. Igen úgy, ahogy akkor szoktam. Nem részletezem, hogy mikor. Akkor. Először arra gondoltam, hogy a képzeletbeli sütimbe harapás váltotta ki ezt az  mozdulatot, de mivel egy pillanat alatt felgyorsult a lélegzetem, gyanakodni kezdtem. Körülnéztem. Semmi észvesztést okozó illat és még a furcsa szél sem fújt meg. A : Kedvesem baj van, egészen kipirult!- mondatra tértem némileg magamhoz, ami hirtelen mentett meg a kar, láb, csípő zsibbadásával kezdődő, a piacon valószínűleg nagy feltűnést kiváltó produkciómtól.

És akkor megláttam. Ott nevetgélt a cseresznye és az őszibarack között. Láttam rajta, hogy biztosan tudja, milyen érzéseket okozott bennem azokkal a hihetetlen szép kisebb és nagyobb pöttyeivel. A hegek a testén szinte kiemelkedtek. Tudta, hogy imádom, hogy ellenállhatatlan vágyat kelt bennem így szemtelenül, már-már ártatlanul. Közelebb hajoltam hozzá és becsuktam a szemem. Az illata!! Az az illat! Végem volt. Elég furcsán nézhettem ki ott az ajkamba harapva, türelmetlenül toppangatva, hogy végre megkapjam és hazavigyem. Szinte suttogva, elcsukló hangon rebegtem a bácsinak, aki vélhetőleg komplett őrültnek nézett: - Két kiló sárgabarackot kérek!

Már hallom is magamban, ahogy a barátaim egyik legkedvesebbike kacagva mondja azzal a pimasz mosollyal az arcán: - Te nem vagy komplett Bébi!! És tényleg nem. Gondolhatnánk azt, hogy ez a nem komplett téma hihetetlen jó álca az egyébként szanaszét tépett, sebes lelkemnek. Nyilván ez is benne van, és ha végre rászánom magam egy jó pszichoanalízisre, majd tudósítok. Bár ha most jobban belegondolok, gyanítom ez soha sem fog megtörténni, mert ha elmesélném, hogy erotikus fantáziáim vannak egy sárgabarackról, akkor nem beszélgethetnénk itt többet, mert hátra lennének kötve a kezeim. És akkor nem tudnék sütit sütni. Remélem, ezt azért egy kicsit sajnálnátok! Nem hiszem, hogy valaha is találnék olyan dokit, aki ezen őszintén tudna nevetni, mert látná a boldogságot a szememben, amit mindez okoz. Nem sanszos. Ezért dobjuk is ezt a témát. Nem hagyhatom ki drága barátnőm oly sokszor  hallott megnyugtató szavait! Amikor néhanapján aggódom a furcsa állapotom miatt, mindig ezt mondja: -Hülye aki normális! Ezzel nem lehet vitatkozni!

Térjünk vissza az én csodaszép csupa-pötty-csupa-seb titkos szeretőmhöz. Miután megkaparintottam és  magamhoz tértem ettől a kis bizarr előjátéktól, végre hazavittem. Nem, nem fektettem az ágyamba. A konyhában csináltuk. Kértem, fürödjön meg, sőt meg is mosdattam. A kis cseppek olyan csinossá tették. Finoman fektettem rá a fa deszkámra, selymes cukrot szórtam rá. Pár csepp citrom, lila szirmú levendula. Illatok, ízek, érintések. 

Nem írom le az intim részleteket. De megsúgom, jó volt nagyon... Nagyon. Az én csodaszép, csupa pötty, csupa seb sárgabarack-szeretőm tökéletesen átadta magát, nem félt és hagyta magát szeretni. Az idő, amit együtt töltöttünk, átalakított minket. Belőle illatos édes sütemény lett, levendulával és krémes vaníliával. Én pedig olyan hangosan kacagok, miközben írok, hogy még a könnyeim is potyognak. Kell ennél több? Nekem nem.

És meg egyszer megkérdezem: Süti vagy szex? Nyilván süti és szex. Teljes odaadás miközben az ég és a föld összeér. Most sárgabarack és levendula. Süti és szex. Vagy bármi más. Bármi ami jó. Nekem és nektek. Hogy őrültség? Egy kicsit sem érdekel!  Mert most itt ebben a pillanatban nagyon-nagyon boldoggá tesz. Nem gondolok másra. Olyan sok a tiltás, a hitrendszer, amivel kötjük magunkat. Nem is értem, miért találjuk ki mindezt. Mi kényszerít minket arra, hogy féljünk? Talán valami titkos rossz energiát merítünk abból, hogy folyton parázunk. Ne egyél, ne igyál, ne élvezd a szexet, ne örülj túlzottan és ne ugrálj az utcán. De én szeretek ugrálni és nevetni magamon. Szeretek barackokról fantáziálni. Szeretem ha a Fő utcán szombat délután egy pillanatra csend lesz. Szeretek történeteket kitalálni. Szeretem a mogyorókrémes palacsintát, de nem szeretem, ha túl sok benne a krém. Szeretek egy egész éjszakát áttáncolni, majd behúzott függönyök árnyékában az ágyban fekve meditálni. És szeretem, ha a dolgok nem pont olyanokká válnak, ahogy elképzeltem őket. Szeretek bolondos lenni. És igen, szeretek szeretni! Kinek ártok vele? Senkinek. Nem akarok bezárva élni a fejembe és a testembe. Semmiképpen sem. Én találom ki a saját szabályaimat  és elfogadom másokét. Játszom és ha kell komolyan veszem az életet, bár ezt komolyan venni csak nagyon nehezen lehet! Van, hogy sírok de mindezek közben is jól szórakozom. Sütit sütök. Ma a kacagást kevertem bele. Holnap valami mást. És ha nem örömből hanem gonoszan  kinevetsz engem és a szép a sárgabarack szeretőm, a hibát ne bennem keresd.. Húzd be a függönyöket és egy kicsit meditálj!

Tehát: Süti vagy szex?

Én mindkettőt választom.

Jó étvágyat nektek!

Levendulás sárgabarackos rétes vanília krémmel

Hozzávalók

-1,5 kg sárgabarack

-hat evőkanál nádcukor (savanykás a barack, ha megsül, ezért ízlés szerint cukrozzátok!)

-egy citrom

-öt szál levendula virága

-hat db kész réteslap

-olivaolaj

-búzadara

-1 tojás

A barackot felszeletelem és egy tálba teszem. Cukrozom, hozzáadok pár csepp citromlevet, rámorzsolom a levendula virágait. Lefedem és hűtőbe teszem, hogy az ízek összeérjenek.

Egy konyharuhán egymásra teszek két réteslapot. Megkenem olivával és megszórom búzadarával. Az egyik szélétől pár centire, hosszában felhalmozom a barackot. A külső tészta részt ráhajtom, majd a konyharuha segítségével feltekerem, hogy egy rúd legyen. Tepsibe teszem és a tetejét megkenem tojássárgájával. Nekem ennyi barackból három rudat sikerűlt készítenem. 180 fokon addig sütöm, amíg a teteje megpirul. Még melegen felszeletelem.

Vanília krém

-fél liter tej

-10 dkg cukor

-két rúd vanília

-2 db tojás

-egy teáskanál liszt

-egy evőkanál vaj

A két tojás sárgáját, a cukrot és a lisztet egy dl tejjel kikeverem. Közben a maradék tejet a vaníliával felforralom. Lehúzom a tűzről és folytonos kevergetés mellett hozzáadom a tojásos keveréket. Visszateszem a tűzre, keverem, de nem hagyom forrni, mert a tojás összeugrik benne! Addig keverem, amíg sűrüsödni nem kezd és a kanálon bevonatot nem hagy a krém. Ha kész, egy evőkanál vajat adok hozzá és fényesre keverem. A tojás fehérjét egy evőkanál cukorral habbá verem és végül a meleg krémhez keverem. Lehűtöm.

A rétest és a krémet együtt tálalom!

Aki megkostólta mind csak annyit mondott- Mmmmmm!!!!! Elég finom lett...