HTML

Meggy és jazz

Csak szenvedélyesen tudok. Rendszeresen nem. Egyik nap igen. A másikon nem. Mániás vagyok. Ez ilyen. Nevetek. Sírok. Szeretek. És belefőzök mindent a levesbe. Zene nélkül nem megy. Semmi sem. Ezért íz és zene. Valahogy így!

Friss topikok

  • Barna Berni: @Antóka: Köszönöm! :) (2016.01.26. 11:15) Ezernyi
  • Barna Berni: @sYsguard: igazàn köszönöm! :) (2014.04.03. 12:22) Van másik?
  • Barna Berni: @trainmodeller: picit pihennem kell , de nem hagyom abba az írást! (2013.04.15. 09:29) ZÁRVA.
  • Angel.Lilith: Azt az én nagyobbik lányom is mondta egyszer, hogy miért nem vagy olyan, mint a többi anyuka, aztá... (2012.03.14. 15:41) Ígérem, megjavulok!
  • Barna Berni: @Istone: nagyon szép ez a zene...:) (2011.06.01. 22:05) Az Ördög

Linkblog

Íz és hang

2012.09.23. 11:35 Barna Berni

Mese, mese, mátka, pillangós madárka.

Gyerekkoromban már-már mániákusan átlestem minden kisebb vagy nagyobb kulcslyukon. Mindig arra gondoltam különleges erőm van és megláthatom a titkokat. Titkokat, egy másik világból. Mindig a bal szemem tettem a rés szájához. A pilláimat szorosan lezártam, vettem egy mély lélegzetet, majd lassan kifújtam. A varázsigém csak ennyi volt: Látom mi más számára láthatatlan!

És láttam. Láttam a szív titkait megdermedt szobákban. Örömöt a legnagyobb gyászban. Láttam, mi meg nem fogható, el nem rejthető, takarható, hímzett terítőkkel díszes asztalokon. Láttam az abrosz alá söpört szúrós morzsákat. Láttam őket, az embereket, amikor nem játsszák a földi szerepeket, hogy helyük legyen a világban. Láttam a titkaik. Szívük és lelkük fényét és mocskait.

A testem közben felnőtt ruhát váltott. De még mindig becsukom a szemem, nagy levegőt veszek, majd kifújom, mielőtt átnézek megannyi titkos kulcslyukon. És látok. Látom a játszmáinkat, szenvedésünk minden forrását. Mit azt hiszem mi okozunk. Mi. Önmagunknak.

Itt bujkálunk egymás elől jól berendezett színes szobákban. Van ott belül minden. Mosolygós képek a falon, ideálisra álmodott életek, szerelmek, barátságok, családok. De van-e igazi szeretet?

Hol van a szeretet? Hol a szerelem? Nem találom pedig annyira keresem! Amit látok annyira bántja a szemem és cafatosra marja a lelkemet. Látom, hogy annyira esendőek és nyomorultak vagyunk a saját csapdáinkban vergődünk egyik ágyból a másikba. Egyik házból a másikba. Egyik szerelemnek hitt fogságból a másikba. Családból ,családba. Életből, halálba.

A csípők szemtelenül ringanak a Körút zajaiban. Libben a vörös a szőke és a fekete át a síneken. A mozdulatok összeölelkeznek a kacagásokkal és már ágyban is fekszenek. Gyors ritmusok, áriázó sóhajok űzik messze a szerelmet a városunktól. Az meg szalad az elhagyott réteken, valahová. Ki tudja hová? Vadásznak rá a napok és a hajnalok, míg megbújik a lelkek sötétségében, vacogva mint egy gyermek. A sötét úgy játszik vele mint mi emberek, tébolyult vágyainkkal. Oh kinek kell itt a valódi szeretet? Nem is látjuk mi az. Nem használjuk a varázserőnk, csak mantrázzuk téves hiteinket, elűzve minden igaz pillanatot mit kaptunk a belső igazi Istenünktől.

Esendőek vagyunk. Egyszerű, gond nélkül olvasható térképek. Jól olvasható állomásokkal, amik innen gyerek szemmel a kulcslyukon keresztül nagyon igaztalannak és szánalmasnak tűnnek.

Kell, amit nem adnak. Kell, ami kínoz. Kell ,ami kétségben tart. Kell, ami nem kívánja igazi lényünket. Jóval, rosszal, nádi hegedűvel. Kell, ami el nem fogad. Kell, amiért harcolni kell. Kell, ami másé, mi elérhetetlen, mi izgalomba tartja fogságban tartott elménket és lelkünket. Kell, mit Isten és a sors nem nekünk szánt.

De nem kell, mi ölel, mi ringat, mi elfogad, mi csak áramlik önmaga csodatévő erejétől. Nem kell ki lát és ki messze űzné végre a harcokat.

Nem kell ha adják, de kell ha elveszik.

Kell valami, megmagyarázni önmagunk előtt a saját kulcsra zárt szobánkat s közben vágyni, hogy végre egy gyermekinek megőrzött lélek végre benézzen a valóságunkba. S bármit lát ,egyszerűen csak szeressen. 

Ma hajnalban így imádkozom, magamért és értetek.

Istenem! Kérlek! Ne tegyen semmit, ne legyen semmilyen. Ne a torz vágyaimon keresztül érezzem. Kérlek, add hogy lássam benne amit senki se lát! Egyszerűen csak szeressem.

Mese, mese, mátka, pillangós madárka. Ne harcoljunk tovább egymással, önmagunkkal. Csiribi-csiribá. Huss.

390880_455534421136312_610760722_n.jpg 

Kölespuding levendulamézzel és citromolajos áfonyaszósszal

Hozzávalók

- 50 dkg köles

- egy liter tej vagy mandula tej

- 15 dkg cukor vagy 15 dkg méz

- egy rúd vanília kikapart belseje

- 50 dkg fagyasztott vagy friss áfonya

- két csepp citrom illóolaj

- levendula méz

-szárított vagy friss levendulavirág

A kölest legalább háromszor átmosom és lábasba teszem. Hozzá adom a mézet ( cukrot) a vaníliát és felöntöm fél liter tejjel . Kis lángon főzni kezdem. Amikor már forrni kezd, gyakran átkeverem és ahogy igényli, adagokban hozzá adom a többi tejet. Addig főzöm amíg puding szerűen szét nem fő. Nagyon könnyen odaég ezért kevergetni kell. Ha kész, lefedem és állni hagyom. Mielőtt teljesen kihűlt, kis tálkákba szétosztom.

Az áfonyát egy tálban pici vízzel és mézzel felfőzőm. Amikor kihűlt két csepp citrom olajat adok hozzá.

A kis pudingokat a tálkákból kiveszem, áfonyát teszek rá, levendula mézzel megcsorgatom és levendula virággal díszítem.

És tádámmmm...:)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://meggyesjazz.blog.hu/api/trackback/id/tr134796695

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.