HTML

Meggy és jazz

Csak szenvedélyesen tudok. Rendszeresen nem. Egyik nap igen. A másikon nem. Mániás vagyok. Ez ilyen. Nevetek. Sírok. Szeretek. És belefőzök mindent a levesbe. Zene nélkül nem megy. Semmi sem. Ezért íz és zene. Valahogy így!

Friss topikok

  • Barna Berni: @Antóka: Köszönöm! :) (2016.01.26. 11:15) Ezernyi
  • Barna Berni: @sYsguard: igazàn köszönöm! :) (2014.04.03. 12:22) Van másik?
  • Barna Berni: @trainmodeller: picit pihennem kell , de nem hagyom abba az írást! (2013.04.15. 09:29) ZÁRVA.
  • Angel.Lilith: Azt az én nagyobbik lányom is mondta egyszer, hogy miért nem vagy olyan, mint a többi anyuka, aztá... (2012.03.14. 15:41) Ígérem, megjavulok!
  • Barna Berni: @Istone: nagyon szép ez a zene...:) (2011.06.01. 22:05) Az Ördög

Linkblog

Íz és hang

2011.02.05. 22:47 Barna Berni

Mindent

Maria Andaluzia Meta mindent látott csukott szemmel is. Puha macskaléptekkel járt a szobákban és a szívekben. Látta a szagokban a színeket, a formákban az elmúlást, s az érzékekben a gyötrelmet. Látta, hogy a hús sikkant a fazékban, s a zöldségek keservesen kiáltanak levegő után. Látta, hogy minden szoknyalibbenés cinkosa az unalomnak, s nevető szemek mögött könnytavak ülnek. Utca porában nyomon követett minden elsietett léptet, hátrahagyott kívánságot.

Azon a délutánon, mikor a platánfa alatt elnyújtózott, s ránevetett a Nap mögül a Hold, becsukta a szemét, a sötétségtől várva enyhülést. Minden levegőt kiszorítva tüdejéből, haját ujja köré csavarva megérezte, hogy hiába a fuldoklás, hiába minden könnyű furfangos ruha, hiába e sudár termet, hiába bújik be minden kulcslyukon s tudja zárt ajtók mögött a függöny vonalát, könnyű porfátyolt a szekrények ajtaján. A város harangjai, kínjai és vágyai zavaros szimfóniát játszanak szívében, mint egy ócska zongorán.

S megindult. Útja nem volt nehéz, s a nyugalom országa nem volt olyan szép. A bölcs kövér volt, és a szeme sem kék, csak fekete. Keze durva, szaga pézsma, palástja elnyűtt, mosolya erőltetett.  A harmónia kútja zavaros, tükörképe öreg.

És Maria Andaluzia Meta, ki macskaléptekkel járt a szobákban s a szívekben, nem kért mást csak egy tőrt. Szemét az utca kövére dobta, s az csak gurult lefelé a dombról, gyermekek kedvére üveggolyóként. És Ő, ki puha macskaléptekkel járt a szobákban és a szívekben, néha meglibbenti a függönyt mikor a Nap mögül kinevet a Hold.

***

Maria Andaluzia Meta mindent hallott. Két kezét ékszerként fülén tartva nem hagyott nyomot az utca porában. Hallotta a dallamban a kínt, a némaságban a sikolyt, tócsákban vízesések zúgását, s a lépésekben koppanó magányt. Hallotta az élő fa könyörgését, mikor balták jártak testén őrült keringőt. Csecsemők sírása mögül meghallotta a fohászt az örök gyermeklét után.

Azon a hajnalon, mikor felgördült a függöny nappal és éj között, lélegzetét párna alá rejtve, puha súlytól várva enyhülést, térdét mellkasához szorítva megérezte, hogy hiába minden szó, minden megrágott s lenyelt gondolat. Hiába bújik be megtört lelkekbe s tudja ajkával a repedéseket a szív falán, és simogat hangjával bánathegyeket. A város szíve egyszerre dobban mellkasában, mint koporsóra dobott föld.

És megindult. Útja nem volt nehéz,  a csönd országa nem volt olyan szép. A kapu őrzője mocskos volt, dárdája ferde, szeme zavaros, és szakálla sem ősz, csak fekete. A hallgatás kútja visszhangos, mocsárként kavargott benne minden valaha elhangzott kiáltás. És Maria Andaluzia Meta, nem kért mást, csak egy tőrt. Fülét az utca kövére dobta kutyák kedvére. S ő, aki két kezét ékszerként fülén tartva nem hagyott nyomot az utca porában, néha kagylókból beszél hozzád, mikor felgördül a függöny nappal és éj között.

***

Maria Andaluzia Meta mindig szólt.

Karján ringatott pólyába bújtatott céltalan szavakat.

Hajnalban, mikor a szelíd függönyöket orkánként tépi a szél.

Megindult.

Útja nem volt nehéz.

A megértés nem volt olyan szép.

Nem kért mást csak egy tőrt.

A szívek abc-jét utca kövére dobta.

Emberek üres kedvére.

 Néha szavak nélkül beszél hozzád.

Mikor a szelíd függönyöket orkánként tépi a szél.

 

 

Ne úgy hallj! Ne úgy láss! Ne úgy szólj!

Vigyázz! A kintről jövő hangok élesebbek, mint a bentről jövők!

 

 

Egyszerű almás sütemény

Hozzávalók:

Fagyasztott leveles tészta (tudom, hogy szentségtörés, de nem volt kedvem...)

5 nagy szem alma reszelve

5 evőkanál nádcukor

5 dkg apróra vágott dió

pár szem egész dió a díszítéshez

1 teáskanál fahéj

pár csipet szegfűbors

3 csepp narancsolaj esszencia (Culinarisban kapható)

1 lime leve és reszelt héja

1 tojássárgája

5 dkg apró szemű zabpehely

Az almát lereszelem. A cukorral, fahéjjal, szegfűborssal, narancsolajjal, lime levével és reszelt héjával ízesítem és félreteszem. Fél óra múlva kezemmel kinyomkodom belőle a kiengedett levet és leöntöm róla. Hozzákeverem az apróra vágott diót.

A tésztalapokat hat darab egyforma négyzet alakra vágom. A kis négyzetekbe középre zabpelyhet szórok, majd a zabpehelyre rákupacozok :) egy evőkanálnyi almát. A tészta négy sarkát összefogom, az almára hajtom és középen, ahol összeérnek, megcsavarom, hogy az almát teljesen befedjék. A tészta közepére egy nagyobb szem dióbelet teszek és megkenem az egész tésztát tojássárgájával, majd egy teáskanálnyi nádcukorral meghintem. Minden tésztácskával ugyanezt csinálom.

Forró sütőben 160 fokon 15-20 perc alatt pirosra sütöm őket.

És kész...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://meggyesjazz.blog.hu/api/trackback/id/tr182641171

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.