HTML

Meggy és jazz

Csak szenvedélyesen tudok. Rendszeresen nem. Egyik nap igen. A másikon nem. Mániás vagyok. Ez ilyen. Nevetek. Sírok. Szeretek. És belefőzök mindent a levesbe. Zene nélkül nem megy. Semmi sem. Ezért íz és zene. Valahogy így!

Friss topikok

  • Barna Berni: @Antóka: Köszönöm! :) (2016.01.26. 11:15) Ezernyi
  • Barna Berni: @sYsguard: igazàn köszönöm! :) (2014.04.03. 12:22) Van másik?
  • Barna Berni: @trainmodeller: picit pihennem kell , de nem hagyom abba az írást! (2013.04.15. 09:29) ZÁRVA.
  • Angel.Lilith: Azt az én nagyobbik lányom is mondta egyszer, hogy miért nem vagy olyan, mint a többi anyuka, aztá... (2012.03.14. 15:41) Ígérem, megjavulok!
  • Barna Berni: @Istone: nagyon szép ez a zene...:) (2011.06.01. 22:05) Az Ördög

Linkblog

Íz és hang

2010.09.28. 13:50 Barna Berni

Ígérem, megjavulok!

 

Utoljára ma reggel fogadtam meg. Miután tízszer nyomtam ki a telefonomon az ébresztés gombot, arra tértem magamhoz, hogy a majdnem hatéves kb. egy centiről az arcomba kiabálja: Anyuci, felkelünk? Majd végighallgatom a még jobban magamra húzott takaró melegében a trappolását, ahogy elszalad pisilni, és a szöszögését, ahogy zoknit keres a fiókban és a babáival folytatott beszélgetés közben felveszi. Mosolyogva csak arra tudok gondolni, hogy menthetetlenül szerelmes vagyok ebbe a kislányba. Végérvényesen. Visszatérve bebújik a paplanom alá és az egyik "kedvenc" mesekönyvemből olvas nekem úgy, hogy persze nem tud olvasni. A mese egy tökéletes családról szól, ahol mindenki és minden mindig szuper. A testvérek között megfelelő a korkülönbség, anya ruhát varr, sütit süt, takarít, szervez napi huszonnégyben. Játékokat talál ki és játszik ő maga is. Fáradhatatlanul. Ahogy egyébként minden anyuka. De ő mindig holt nyugodt, soha még csak minimál feszkó sincs. Persze! Anyának és apának maximum csak az irgumburgum vagy ez nem volt helyes csendesen és türelmesen elrebegett mondatok hagyják el a szájukat. Azok is csak a különösen horrorisztikus részekben. Természetesen már félálomban idegösszeomlást kapok és könyörögve könyörgök az álomtündérnek, hogy azonnal vigyen el egy minimum Almodovar típusú álomba... Hallom, ahogy a gyerekem a saját szavaival elrebegi a mesekönyvből a tökéletes reggelekről szóló, habos kakaós, mindenki boldogan megy a dolgára sztorit. Az ideg és a lappangó lelkiismeret-furdalás persze egy pillanat alatt kiránt a spanyolos dekadenciából és búcsút intek az álomtündérnek. Amikor kinyitom a szemem, az én drága Angyalom mosolyogva csak annyit mond szíve összes létező szeretetével, hogy: Jó reggelt Anyuci! Jó reggelt Kincsem...

 

Nagy nehezen összeszedjük magunkat, mert reggeli közben még minden babát át kell öltöztetni és bele kell helyezni egy jó hosszú sztoriba, ami kitart az ovi végéig. Miután a majdnem hatéves kislányt sikerült rávennem, hogy ma ne balettcipőben és komplett balettcuccba menjünk az oviba, és csak a csillogós fejdísz plusz gatyára húzott pink tütü maradt rajtunk, elindultunk. A kocsiban persze apa-féle rákkendrollt hallgattunk üvöltetve, fejldíszben és óriási napszemüvegben. Amikor hátranéztem a tükörben és pont ő is rám nézett, kitört belőlünk a kacagás. Annyira nevettünk, hogy az ovi elé érve a rákkendroll balerina kihámozva magát a gyerekülésből hátulról az ölembe mászott és fuldokolva a kacagástól percekig azt kiabálta, hogy: Az a lényeg, hogy húzzon a rákkendroll!!! Amit persze az apukája tanított neki. Mert idejében tisztában kell lenni a legfontosabb dolgokkal. Nyilván.

Az ovi udvarán a Kicsibabám végigugrálja az ugróiskolát. Leveszi a kabátját, megigazítja a ballet szoknyát, cipőt húz és én közben egyszerűen csak imádom. Ekkor lép oda mellénk az ovónéni, aki közli velem,hogy: Kedves Anyuka! Jó lenne ha kicsit hamarabb érkeznének az óvodába! Közben arra gondolok,hogy egy: - nem Anyuka a nevem! - kettő: Szuper reggelünk volt, úgyhogy ezt most ne! Az én gyerekem felnézve a cipőkötözés erőt próbáló műveletéből feláll, a kezét csípőre teszi, toppant egyet (a fejét közben jobbra-balra döntögeti) és azzal a nem hatéves hangjával a következőket mondja: Ha az Anyukám időben fel tudna kelni, akkor jönnénk hamarabb!!! Úristen! Azt hittem, hogy majd megment! De nem! És mindez nem elég, jelentőségteljesen rám néz és ugyanúgy csípőre tett kézzel köszönés nélkül elvonul. Azt sem mondja, hogy szeretlek. Pedig mindig, mindig mondja. De most nem. Nem mond semmit sem. Semmit.

Pont az autómig bírtam ki sírás nélkül. Egy pillanat alatt rám zuhan a most már biztos, hogy rossz anya vagyok, rossz társ és rossz barát parám. Az ablakon keresztül kegyelemdöfés-képpen végignézem, amint a jó anya megérkezik az ovi elé a dzsippel, tuti kiskosztümben, a megfelelő korkülönbséggel rendelkező lurkóival. Mindenki tök fegyelmezett és nyilvánvaló, hogy valami fontos dolog miatt érkeztek ilyen későn, nem rosszalkodás miatt! Mint mi. Ordítva zokogni kezdek. Gyorsan lejátszom, hogy akkor mától minden megváltozik. Hajnalban fogok kelni. Fitten. Ennél a gondolatnál libák kezdenek végigfutni a hátamon, de nem engedek nekik. Igenis, még a hajamat is becsavarom és kifestem a szemem. Az előző este készített kuglóf illata szelíden átjárja a házat, miközben habos kakaót készítek a családomnak, akiket csókkal ébresztek. Mire felébrednek, leveszem a saját magam által varrt és hímzett köténykémet. Mosolyogva tökéletes fehér fogsorral, magassarkúban teszem eléjük a kakaót kuglóffal. A háttérben a rádió megnyugtató hangjai szólnak majd. Minden szép lesz, rendezett és egyszínű. Ebben a pillanatban átsuhan a kételkedés démona az agyamon és látom magam, amint mindeközben én  szép csendben megbolondulok úgy, hogy senki se lássa. Tulajdonképpen megnyugtat a gondolat, hogy akkor legalább ténylegesen, hivatalosan is őrült leszek. Legalább nem kell többet bizonygatnom semmit. Majd egyszerűen felemelem a pecsétes papírt. És mindazok, akik a legkisebb energiát sem fektették bele, hogy megismerjenek, elégedett mosollyal fogadják a velem kapcsolatos összes elméletük igazolását. Ettől az ötlettől valahogy tényleg megnyugszom.  Megigazítom az elképzelt sminkemet, és a szétázott zsebkendőmnek határozottan kijelentem: Ígérem, megjavulok!

Mivel megjavultam, lassan vezetek, és a hangerőt is lejjebb tekerem. Egyenes háttal ülök a fantom Dior kosztümömben és csak a combomon ütöm a ritmust úgy, hogy senki se lássa. Hiszen megjavultam! Örökre! Boldognak képzelem magam, hisz egy nagyszerű nap vár rám, amikor is végre elintézek mindent, amit olyan régen halogatok. Elhatározom, hogy ha hazamentem, minden fontos dátumot beírok a noteszomba és soha többé semmit sem fogok elfelejteni. Az érzelmeimet kordában tartom. Nem lesz mindennek hetente más helye, és a zoknikat is párosítom. Esküszöm. A családomat tudományosan fogom étkeztetni, vége a szenvedélyből főzőcskézésnek. Az ovis szülői pityputyhoz is csatlakozom, sőt én fogom a csokrokat köttetni minden rendezvényre, mert ezt imádom. Imádom. Imádom. Alig várom! Miközben e szent megerősítéseket mantráztam, hogy el ne felejtsem, amíg beírom a füzetembe, rendesen közlekedtem az autómmal, kicsit sem gyorsan. Három sáv. Én középen. Tükörben látom, hogy hátam mögött a zöld nagy nem bír magával és cikázik a sávok között. Mellém ér és persze jobbról elém vág, mert rohadtul nem érdekli, én mit csinálok majd. Persze fékezek. Nem kicsit.  Mikor meglátja, hogy egy csaj vezet, belevigyorog a tükrébe és persze mintegy játékképpen ráfékez. Nem írom le,  amit gondolok. A következő piros lámpánál már nekem balra megint átvigyorog. Én persze letekerem az ablakot és nem éppen visszafogott hangon kérdezem a vigyoritól: - Te normális vagy? Mire ő: - Nyugi! És akkor a megjavulásomról nemrég alkotott kis álomvilágom egy perc alatt szertefoszlik. Rohadt szar napom van!-mondom. És ha nagyon felidegesítesz, akkor szörnyen rosszul fogsz járni!  Soha nem szoktam ilyeneket mondani. Vagyis nem így. Totál megzavarodtam ettől a megjavulásos dologtól. Ahogy nyitom az ajtót a pasas megint rám vigyorog és ezt mondja: Iszonyú édes vagy, ha mérgelődsz!!!! El sem hiszem. Ez tuti nem komplett. Különben is hagyjon már ezzel a rossz szöveggel pont most, amikor megjavultam. Édes vagyok mi? Ez most egy ici-picit sem fog meghatni. Mert én már jó vagyok! Ez nem látja? Nem. Nem látja. Látszik abból, ahogy rám néz. Életbe lép a szabály arról a hülye titkos szövetségről. A rossz vér szövetségéről. Felismer. Rögtön. Elnevetem magam. Meg sóhajtozom.  Persze egy perc alatt levett a lábamról. Azzal a hülye vigyorral. Meg az úgyis tudom, hogy te is csibész vagy nézésével. Meg a cukiságos beszólásával. Azzal, hogy gyorsan vezetett. Mert azt imádom. Reménytelen eset vagyok. Javíthatatlan. Nem tudok megjavulni. Most már nyilvánvaló.

Feltekerem az ablakot. Hangosan nevetek. Búcsút intek Vigyorinak. Zene maximum hangerőn. Süt a nap. Az erdő melletti hosszú úton rátaposok a gázra. Mert az olyan jó. Hazamegyek. Elintézem a munka-telefonokat. Körülnézek. Minden szanaszét. Tudom, hogy rendet kéne rakni. De nincs kedvem. Majd megcsinálom. Máskor. Nagy kád vizet engedek. Habos kakaót készítek és egy tányérra kuglófot teszek. Lekvárral, ahogy szeretem. Elmerülök az illatos vízben. Nem számít, hogy hány óra van. Ez most az én időm. Csak az enyém. Itt az ideje, hogy belássam, nem tudok megjavulni és nem is akarok. Mindig meglesz az én titkos belső világom. Kell valahová menekülnöm a nehéz időkben. Megrögzött megfigyelő vagyok. Mindent túlélek, annak ellenére, hogy vannak dolgok, amikbe érdemes lenne belehalni. Ezt tapasztalatból tudom. Büszke vagyok rá, hogy százszor felkeltem, a legaljáról. Küzdök az utolsó véremig azért, amiben hiszek. Sokat sírok, de még többet nevetek. Utálni fogom a kosztümöket örökre, de mindig adok majd magamra, hetven évesen is. A kislányommal amíg csak bírok, ugrálok az ágyon, kiabálok és hempergőzöm a nedves fűben. Eső után. Lehet, hogy nehezen ébredek, de ha dolgozni kell, talpon vagyok. Bármeddig. Továbbra is elragadnak a hangulataim. És mindig fájni fog, ha valaki az érzelmei ellenére dönt a fejével, mert én csak szívvel tudok. Nem tudom elfogadni, ha mások a körülményekre hivatkoznak és elbújnak akkor, amikor ott kell lenni. Tiszta szívvel. A másik mellett! Bármit is mondjanak nekem vagy bárhogy is cselekedjenek, tudni fogom az igazságokat, ott belül. Tudom ha valakihez tartozom. Igen, hisztizek, dühöngök és néha hihetetlenül elveszett vagyok... Nem tudok megfelelni a konvencióknak és nem leszek a szülői munkaközösség tagja sem. Soha. Gyorsan vezetek, de vigyázok másokra. Kiborulok azon, ha egy hajléktalannak ételt viszek, és úgy érzem, hogy ő tisztelt meg engem azzal, hogy elfogadta. A törődésemet. A barátaimat néha napokig nem hívom fel, de ha értük kell menni a világ végére, értük megyek. Az otthonunkban a ruhák szétdobálva hevernek a padlón, de gyertya van az asztalon, szívből sütött sütemény és finom illatok. Szenvedélyes maradok. Túl heves. De közben szeretek. Mindennél jobban. Mindenkit önmagáért. Úgy, ahogy van. Legyen bármilyen. Kétkedés nélkül. Visszavonhatatlanul. Néha vágyom rá, hogy egyedül legyek, és be senkit sem engedek. De ha kell, éjszakákat virrasztok a gyerekem ágya mellett, mikor a láz viszi tőlem messzire, figyelem minden lélegzetét, arcomba temetem a meleg kezét. Odaadom minden apró részemet. Mert ebben hiszek. Ha szeretek nem mérlegelek.  Megbocsájtok magamnak. Megbocsájtok másoknak. Mert tudom, hogy csak így lehet élni az életet. Vadóc maradok, hisztis, önfejű és balhézni is fogok. De elmesélem a kicsinyemnek, hogy miért világítanak a csillagok. Meséimmel űzöm el  a félelmeket. Ilyen vagyok, maradok és leszek. Nem javulok meg, sem magamnak sem másnak, senkinek. 

Persze én is változom és nem lépek le úgy Párizsba, hogy csak egy cetlit hagyok. Már én is mást akarok. Megszelídítettek azok, akik igazán látnak és hisznek bennem. Nem kívánhatnék többet. Megpróbáltam megváltozni. Nemrég.  Majdnem belehaltam. Megfulladtam. Már tudom, nem lehetek más, mint amilyen vagyok. Ezt megtanultam. Örökre.

Azt hiszem a legnagyobb bűn, amit elkövethetünk, ha megtagadjuk magunkat. Nem lehet, akkor sem ha ez nehézségekkel jár, mert csak boldogtalanságot hoz, mindenkinek. El kell fogadni a saját lényedet és utána megnézni másokét. Olyannak érzékelni ahogy az van, torzulások nélkül. Bárhogy lehet élni, csak azt kell tudni, hogy az számodra és társaid számára elfogadható, jó, és boldogító-e. Nem számít, hogy ki vagy, s mit hogyan csinálsz. A lényeg az, hogy mindez ne a bántásról, az önzésről és csak rólad szóljon. Vagy rólam. Együtt kell csinálnunk, így vagy úgy. Közben nap, mint nap elég bátornak lenni újra felfedezni önmagunkat és másokat a változások és nehézségek kellős közepén.

A történetem végén Balerináért megyek. Kicsit félek, hogy szigorú lesz-e még? De amikor belépek az ajtón és a félelmeimet a lábtörlőn hagyom, Ő elém szalad. Még mindig tütüben van, csillogós hajdísz félrecsúszva a fején. A derekam köré fonja kicsi kezét. Rám néz és valami miatt ezt mondja: Nagyon jó Anyi vagy! A legjobb Anyi az egész Világon!

Érezte, hogy erre van szükségem, pedig ott sem volt. Érzett engem, mert olyan, mint én. Feltételek nélkül szeret. Nem kételkedik a lényemben, az odaadásomban egyetlen percre sem. Mint ahogy Ti sem, akik szerettek és velem vagytok. Jóban és rosszban. Mindig mondjátok azt, hogy: Szörnyű vagy! És aztán öleljetek át. Mindaddig, amíg csak lehet.

Az én drága csillagom felveszi a kabátját, megigazítja a balettszoknyát, cipőt húz.  Én közben egyszerűen csak imádom. Úgy ahogy van. Mindenemmel. Az autóba ülünk, feltekerjük a zenét! A tükrön keresztül egymásra mosolygunk. Hadd húzzon a rákkendroll!!! Hisz a rákkendroll balerina tényleg ezt szereti.

 

Sütőtökös majdnem kuglóf

Hozzávalók

-25 dkg liszt

-két tk. sütőpor és egy tk. szódabikarbóna

-kicsi só

-két tk. fahéj

-20 dkg cukor

-2,5 dl olaj

-4 egész tojás

-25 dkg sütőben sült sütőtökpüré

A sütőben megsütöm a félbevágott tököt. Kikanalazom a héjából, várok, amíg kihűl és villával összetöröm.

A lisztet, sütőport, szódabikarbónát, fahéjat és a pici sót összekeverem. A tojásokat, cukrot, olajat és a tökpürét jó alaposan összedolgozom. A lisztes keveréket a tökös masszához keverem adagonként és kikeverem.

Kivajazott formába öntöm a tésztát és 45-50 percig, tűpróbáig sütöm. A tetejét meghintem porcukorral, ha kihűlt. Habos kakaó, lekvár, mennyország!! 

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://meggyesjazz.blog.hu/api/trackback/id/tr262329543

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Angel.Lilith · http://angellilith.wordpress.com/ 2012.03.14. 15:41:13

Azt az én nagyobbik lányom is mondta egyszer, hogy miért nem vagy olyan, mint a többi anyuka, aztán még aznap délután, hogy jobb is, hogy nem vagyok olyan, és azóta sem változtatott ezen.
Ne is változz meg elvárásokért, másokért, csakis önmagad légy! :)