HTML

Meggy és jazz

Csak szenvedélyesen tudok. Rendszeresen nem. Egyik nap igen. A másikon nem. Mániás vagyok. Ez ilyen. Nevetek. Sírok. Szeretek. És belefőzök mindent a levesbe. Zene nélkül nem megy. Semmi sem. Ezért íz és zene. Valahogy így!

Friss topikok

  • Barna Berni: @Antóka: Köszönöm! :) (2016.01.26. 11:15) Ezernyi
  • Barna Berni: @sYsguard: igazàn köszönöm! :) (2014.04.03. 12:22) Van másik?
  • Barna Berni: @trainmodeller: picit pihennem kell , de nem hagyom abba az írást! (2013.04.15. 09:29) ZÁRVA.
  • Angel.Lilith: Azt az én nagyobbik lányom is mondta egyszer, hogy miért nem vagy olyan, mint a többi anyuka, aztá... (2012.03.14. 15:41) Ígérem, megjavulok!
  • Barna Berni: @Istone: nagyon szép ez a zene...:) (2011.06.01. 22:05) Az Ördög

Linkblog

Íz és hang

2010.08.16. 00:37 Barna Berni

Mese

Szomorú a szeme. Azt hiszem, már hónapok óta nem nevetett. Úgy. Igazán. Még nem tudom, miért. Mint ahogy azt sem tudom pontosan, hogy kerültem ide? Azt hiszem,  álmokból színesre szőtt varázsszőnyegek hoztak. Mikor elfáradtak,  megkérték a szelet, vigyen, vezessen, és elmenni ne engedjen. Most ne! Hosszú utam végén lábujjammal a hideg földhöz értem és tudtam, éreztem. Megérkeztem. Támasztom. Tartom. Segítem. Mert másom nincsen. Semmim sincsen. Semmim. Csak szívből sütött süteményem, bátorságom és erőm.

Lehet, hogy nekem kell előcsalogatnom, hívnom, szeretnem a Nevetést. A Nevetését. Pedig még nem tudom, milyen. Nem tudom, közben nyitva, vagy csukva tartja-e a  szemét. Nem tudom, visszatartja-e vagy kifújja a lélegzetét. Nem tudom. Csak érzem. Mindenemmel. Nem tudom, csak érzem, hogy szeretném hallani. Hallani a nevetését. És vele nevetni.

És döntöttem. Hirtelen világmegvető bátorsággal rászántam magam. Rászántam magam, és legyőzve megannyi akadályt, áthatolva a megfejthetetlen ismeretlenen, elindulok – lesz, ami lesz – és megnézem a szívét. Lassan lopóztam be a gondolataiba, vigyáznom kellett, nehogy megijedjen, megálljt parancsoljon, és visszazavarjon ebből az összekuszálódott, áthatolhatatlan szövetből. Tudtam, én nem leszek elég. Egyedül nem. Mert hát rajta is múlik, ő is kell hozzá, hiszen  nem nevet, és ez elviselhetetlen. Ebből a rengeteg eltorzult emlékből hirtelen nem is tudtam, melyik ő. Nem tudtam, hiszen a szemével nézem csak rajta keresztül érzem. De mikor már nem akartam, csak szerettem, megtaláltam. Ez a kiismerhetetlen, öntörvényű, átlátszó, de látszani nem akaró, ez ő. Tisztán láttam őt. Először nem magamon keresztül.

Fejest ugrottam a bíbor folyóba, és a természetes sodrással - nyugodtnak éppen nem mondható sodrással – útrakeltem a szív felé. Egyre erősebben hallottam a dobogást. Földrengés rázza, cibálja ezt a gyönyörű folyót. Vízesések, sziklák, megannyi veszély, próbatétel. Becsuktam a szemem, tudtam, hogy el kell jutnom, el kell jutnom a szívéig. Közben egyetlen pillanatra sem félhetek. Mert bele kell néznem ebbe a meghibásodott, eltömődött szerkezetbe, s ki kell mélyéről szabadítanom a Nevetését. Egyszercsak egy hirtelen áramlattal nekicsapódtam a falának. Gyönyörű volt, félelmetes, maga a Világ, a mindent megmutató, a vonzó, mi csak arra vár, hogy egyenként fedezzék fel minden elrejtett zugát. Átpréseltem magam a kapun és bent voltam. Bent, a legmélyén. Hihetetlen volt, ami fogadott. Darabokra törött, színes képtörmelékek mindenütt. Emlékek képei. Ott hevertek ártatlanul, ott hevertek, mert összetörte őket. Ott hevertek, mert összetörték. A lelkét. Hevertek csaló tükörként törve a fényt és a lábát. Nem nézett bele. Félt attól, amit látna. Félt mégegyszer elsiratni, elringatni.

Már annyira vágytam a nevetésére. Mert tudtam, talán ő majd megtör minden gonosz varázslatot, minden meg nem értést, és elzavarja a rossz emlékeket a megbocsájtás birodalmába. Hiába bújt el - megláttam. Középen ült nyüszítve, ordítva, nyögdécselve, beszorult lábakkal a Nevetés. Felemeltem egy mocskos emlék darabot, összeillesztettem egy másikkal. Hisz nekem könnyebb, mint neki. Talán jobban viselem. Szétválasztottam újra az összekeveredett színeket. Hogy megint boldog képeket festhessen. Velem. Vagy nélkülem...Közben többször majdnem rajtakapott, de nem volt biztos benne, hogy itt vagyok. Nem merte még csak hinni sem, hogy egyszer esetleg valaki megpróbálja. Hitetlen volt, így hát nyugodtan folytathattam a munkát. A kép lassan összeállt, sok volt benne a szomorúság. De ott volt az öröm is, csak ő már elfelejtette. Végignéztem az életét. Tudtam, hogy érzi, most van itt a pillanat, most rá kell, hogy nézzen. Éreztem, hogy érez, bár nem tudja, hogy ott vagyok. De ott voltam. Vele. A valóságban, nem csak az álmokban. Hirtelen elkezdett zakatolni ez a szív. Hallottam, hogy sír. Hogy hosszú idő után újra végigél mindent, nem a fejével. A szívével.

A Nevetés ott ült középen, a lábát fájlalta, és befogta a fülét. Rázkódott minden egyes dobbantástól. Földrengés volt, katasztrófa. Minden rossz gyökeret földből könnyedén kiforgató vihar. Zúgás, kiáltás, mindent darabokra tépő robbanás. Aztán egyszercsak a szív lassulni kezdett, egy ütemben, harmonikusan vert. Minden elcsendesedett. Nem volt több szívet sértő emlék. A szél vitte őket messzire. Távol tőle, az életétől, messze láthatatlan országokba. Szelíden kézenfogtam a megsebzett Nevetést, és úgy, mint gyermekemmel, visszafelé indultunk, folyókon keltünk át, hegyeket másztunk meg, s mikor megláttam a nap fényét, kisujjammal megcsiklandoztam az Ő szájpadlását. A Nevetés meg repült, ki a kezemből, mint egy színes madár, és betöltötte a Világomat, a Világát. Betöltötte az egész lényét, lényemet  és végül megpihent nagy barna szeme sarkában. Hisz biztos otthonra lelt.

 

 

Mesés szilvás sütemény

Hozzávalók

-30 dkg liszt

-egy egész ráma

-egy tojás

-10 dkg barna cukor

-három evőkanál cukor a szilvához

-egy csomag sütőpor

-egy kiló szilva

-egy lime leve és héja

A lisztet az apróra vágott rámával összemorzsolom, majd hozzáadom a cukrot és a sütőport. Kicsit gyúrom, majd a tojásssal alaposan összegyúrom. A tésztát kinyújtom és kivajazott kerek pitesütő formába teszem. A széleit a tepsihez formázom.

A szilvákat, megmosom, kimagozom és félbe vágom. Tálba teszem és három evőkanál cukrot szórok rá. Egy lime héját ráreszelem, majd a levét rálocsolom. Kicsit hagyom, hogy az ízek összeérjenek.

A szilvákat a tésztára helyezem és 200 fokos sütőben kb. harminc perc alatt készre sütöm.

Tádám!Kész! A mesés sütemény...

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://meggyesjazz.blog.hu/api/trackback/id/tr732224604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása